A Prezi  olyan start-up vállalkozás, amely például szolgálhat mindenkinek, aki vállalkozásra adja a fejét.

Ha valaki nem tudná, a Prezi egy hazánkban kifejlesztett egyedülálló prezentációs szoftver, mely hatásos és látványos, ki -be zoomolható, továbbá képes a játékra, bemutatva az egészet és annak részeit egy számítógépes prezentációban. Erre mondják azt, hogy ezt látni kell, a statikus, hagyományos powerpoint bemutatókhoz képest csillog-villog a monitor vagy a prezentációs gyöngyvászon… Amint legutóbbi tájékoztatójukon elhangzott, több mint 10 millióan használják a világon.

A cég Budapesten bemutatta Power Point Import eszközét, amely lehetővé teszi a Power Point diák áthelyezését a Prezi vizuális környezetébe. „Minden másodpercben készül egy prezi valahol a világban. Az új PowerPoint Import eszköz pedig lehetővé teszi, hogy a közösségi, interaktív történetmesélés vizuális evolúciója mindenki számára elérhető legyen. Ideje elfelejteni a diákat” – mondta a cég vezérigazgatója.

Öreg barátom Záboji Péter – talán nem sértődik meg, hogy így aposztrofálom – átküldte egy cikkét, amelyből idéznék: “Legfőbb bűnünk, hogy a hazai start-up sikerekről a média alig vesz tudomást. Kevesen ismerik a követendő példaképeket, pedig ők köztünk járnak: a még csak harmincnégy éves Somlai Ádám, a Prezi társalapítója vagy a még fiatalabb Szőke Márton, aki a Yahoo!-nakértékesítette IndexTools nevű cégét. A sort folytathatnánk a LogMeIn, az EPAM vagy a Ustream alapítóival, akik mind az új generációs magyar vállalkozók kevéssé ismert tagjai.

Hogyan biztosítható a fenntartható gazdasági növekedés Európa országaiban? Hogyan zárkózzanak fel a közép-európai országok a nyugati életszínvonalhoz? Sem az újraelosztó szociális állam, sem pedig a nagyvállalatok nem fognak elegendő számú állást teremteni ahhoz, hogy a foglalkoztatás számottevően növekedjen. Azon sem segítenek, hogy a versenyképesség jelentősen javuljon. Mi tehát a megoldás? A vállalkozó szellem és kultúra, angol szóval az entrepreneurship az, ami képes arra, hogy gyökeresen átalakítsa napjaink társadalmának gondolkodásmódját és gazdasági viszonyait.”

A Prezi nemrég rendezvényt tartott Budapesten, a VAM Design Centerben, ahol Magyarország legsikeresebb vállalkozásai és befektetői találkoztak a meghívottakkal. A közel 500 fő részvételével zajló rendezvény különleges alkalmat teremtett arra, hogy a sikeres magyar technológiai cégek és az ezeket pénzügyileg támogató, globális szinten aktív kockázati tőketársaságok képviselői megoszthassák tapasztalataikat olyan fiatal magyar szakemberekkel, akik technológiai fejlesztésekben érdekeltek, esetleg tervezik is vállalkozások elindítását.

Tudják, a vállalkozás, az üzlet olyan, mint a szex… Szerintem a Prezinek nagyon jó…

1991 őszén a privatizációs eljárás keretében vásároltam meg egy csaknem 200 m2 alapterületű budai élelmiszer-üzletet az Állami Vagyonügynökségtől. Az adásvételi szerződés szerint az épület tulajdonjogát és a terület bérleti jogát vettem meg.

Az ingatlan-nyilvántartásban illetve a tulajdoni lapon az üzletház nem volt külön feltüntetve, mert mind a terület, mind az épület még állami tulajdonban volt. A szerződés 10. pontja szerint:”A vevő az 1. pontban meghatározott üzlet megvásárlásával tulajdonjogot szerzett. Ezen tulajdonjog az 1990. évi LXXXIV. tv. 13.§ (3) bek. alapján a jelen adásvételi szerződés megkötésével forgalomképessé vált.”

Az adásvételi szerződést nyomban benyújtottam tulajdonjog bejegyzésre a földhivatalhoz, de a földhivatal 2000. január 8-án a tulajdonjogom bejegyzését elutasította arra hivatkozással, hogy az ingatlan-nyilvántartás szerint az üzlet nincs nyilvántartva. (Ez érthető, hiszen közterületen nem állhat magántulajdonban lévő építmény).

Az üzletház megvételéhez bankhitelt vettem igénybe 1991-ben, és visszafizettem a tulajdonjogom bejegyzését elutasító földhivatali határozat előtt. A földhivatali iratokban nem találtam nyomát a jelzálogjog szerződésnek. Tudomásom szerint a tulajdonjog bejegyzés elmaradásáról, illetve a 9 évi késedelméről a hitelező bankot sem értesítették.

Az üzlet azóta működik, a XII. kerületi Önkormányzatnak közterület-használati díjat fizettem 2007 októberéig, amikor is telekké lett nyilvánítva a terület.

Évek óta próbálok egyezkedni velük arról, hogy a területre építeni kellene egy megfelelő műszaki színvonalú élelmiszer áruházat, hiszen ez 1977-ben épült (ezt egyébként támogatták is, még az előzetes tervdokumentáció is elkészült, amit jóváhagytak) de addig, amíg nem volt rendezett a földterület helyzete addig nem tudtam lépni az ügyben.

2007-ben, a telekké nyilvánítás után, a kialakult helyzet rendezése érdekében megegyeztem az Önkormányzattal, hogy bírósághoz fordulunk, hogy mivel csak bírósági ítélettel vagy pályázat útján lehet a területet eladni, ezért a járható út az értékesítésre a per lesz, melyben a közös tulajdon-megállapítást kérjük, és ezután tudok vételi ajánlatot tenni a földterületre.

A bírósági eljárás során derült fény arra a tényre, hogy a kerületi önkormányzat lett a Földhivatalnál bejegyezve, mint a földterület és a rajta álló építmény tulajdonosa. A telekké átminősítés során az épület valami úton-módon lekerült, majd később felkerült a térkép vázrajzra!

A tulajdonjog bejegyzést az Önkormányzat kérte a Földhivatalban. Ezzel kapcsolatban büntető feljelentést tettem okirat-hamisítás miatt, mert valaki erről nyilatkozott, sőt valamilyen okiratot be is kellett mutatnia, arról hogy az Önkormányzat az épület tulajdonosa. Többek között ez vezetett oda, hogy 2011-ben a per lezárult, az ítélet szerint már az épület sem az enyém. Közben a bíróság másodfokon is elutasította a fellebbezésem.

Arra senki nem tud és nem is akar választ adni, hogy akkor mit vettem meg 1991-ben 9.950.000 forintért, ami mint tudjuk az államadósság csökkentésre, illetve a kerületi Önkormányzathoz került.

Válasz eddig arra sincs, hogy egy 1991-ben elkészített szerződés (amely az ÁVÜ által készített szerződés) miért nem érvényes 2011-ben? Miért tekinti a per végével saját tulajdonának az Önkormányzat az épületet is, amikor eddig elismerte az én tulajdonjogomat, hiszen 2007-ig közterület-használati szerződés alapján díjat szedett tőlem, és az ingatlan adót is kirótta rám, amit mint tudjuk, az ingatlan tulajdonosa kell, hogy megfizessen…

Milyen okiratot tud bemutatni az önkormányzat a tulajdonjogával kapcsolatban, mert bár öregszem, de arra emlékeznék, hogy az ingatlant eladtam? Miért hajszolt bele egy perbe az önkormányzat, ha tisztában volt a földhivatali bejegyzéssel?

Azt gondolom, van olyan kérdés, amire ha rosszindulatú lennék, még a választ is ismerem. A bírósági ítélet nem csak nekem volt fontos, hanem nekik is, hiszen csak ezáltal kerülhettek „hivatalosan” is birtokba, ezt burkolt államosításnak nevezném, ha nem gondolnám azt, hogy még létezik Magyarországon jogállam és demokrácia.

A dolog pikantériája még, az hogy az elmúlt 2 évben többször megkeresett a legnagyobb magyar élelmiszerlánc egyik tulajdonosa, aki volt, hogy hetente zaklatott, hogy adjam el neki az épületet, így akár perrel együtt is, azonban tavaly év eleje óta nem jelentkezik. Burkoltan célzott rá, hogy megszerzi, így, vagy úgy mindenképpen.

Sokan azt mondják, ne gyártsak összeesküvés elméletet, de sajnos a tények tükrében hajlamos vagyok erre. A kálváriának még nincs vége, a rendőrségi nyomozás még folyamatban van az okirat- hamisítási ügyben, új per indult az adás vételi szerződésben foglalt tulajdonjogom védelmében, és a történet csattanója még csak most következik.

Az önkormányzat megkeresett, hogy adjam vissza a működési engedélyem, mert jogcím nélkül tartózkodom az üzletben. Kérelmet írtam a polgármester úrnak, hogy amíg nem rendeződik a helyzet az ingatlannal, tekintve az újabb perindítást és rendőrségi nyomozást, addig egy köztes megoldásként kössenek bérleti szerződést velem. Hivatkoztam a kérelemben arra is, hogy mivel az ingatlanra perfeljegyzést kértem, ezért az korlátozottan forgalomképes. Amennyiben bezáratja az üzletet, akár évekre amíg a per lezárul, addig családok megélhetése válik kérdésessé, és a környező néhány ezer lakos (melynek jelentős része már idős ember) ellátása is sérül.

Ezt a kérelmet március 29-én írtam, és már a válasz is megérkezett április 13-án, mely szerint elindult az eljárás a működési engedély bevonására. Ha ismét összeesküvés elméletet gyártanék, akkor megkérdezhetném, hogy egy március 29-én írott levél a polgármester úrnak, miként kerül ilyen gyorsan megválaszolásra? A kerületi önkormányzat miután iktatta, utána tovább küldte a Kormányhivatalhoz érintettségre hivatkozva, és kérte egy másik önkormányzat kijelölését az ügy vizsgálatára. A Kormányhivatal március 27-én (nem is értem mi alapján, talán telepátia?) kijelölte a szomszédos önkormányzatot az eljárás lefolytatására. A végzés megérkezett április 13-án a működési engedély bevonásáról. Azt gondolom, elég gyorsan dolgozik az állami gépezet ebben az esetben.

Ezek után már csak egy kérdésem maradt, a magántulajdon védelme már csak fikció ebben az országban?

Ez itt a reklám helye: szerdán reggel Bod Péter Ákos professzor beszélgetünk a Novotelben ezekről a mondhatni szinte jelentéktelen kérdésekről. Aki kíváncsi, jöjjön, aki nem, az is, mert kíváncsi lesz…

A professzor meglehetősen érdekes kijelentése volt még tavaly, hogy ez a válság nem egy W alakú krízis, hanem nyugodtan nevezhetjük egy WWW válságnak.

Mások, akiket itt már többször idéztem a blogban, azt mondják, hogy az egész nagyon unalmas, mert éppen olyan krízis, mint a korábbiak, csak mi játsszuk az újszülöttet, akinek minden vicc és minden válság új…

Megint mások szerint a válság nyomán egyértelművé válik az elmúlt évtizedek lopakodó fejleménye, hogy Amerika a laboratórium, Ázsia a gyár, Európa pedig a múzeum.

Szóval, nem lesz érdektelen, ígérem:)

Rövid útmutató:

Twitter: fánkot eszem

Facebook: szeretem a fánkot

ForSqure: itt eszem a fánkot

Instagram: nosztalgiakép a fánkomról

Youtube: így eszem a fánkot!

LinkedIn: fánkevésre is képes vagyok

Pintererst: a legjobb fánkrecept

Last FM: a „fánkot” hallgatom

G+: Google alkalmazott vagyok, aki épp fánkot eszik

Amint a fentiekből kitűnik, a fánkkérdés alapvető, és meghatározó a szociális média működése szempontjából, ezért várjuk az újabb és újabb megoldásokat…

Kettős kiegyezés

1847, 1848, 1849. Az évszámok meghatározták, hogy az 1850-60-as években ki milyen álláspontot képviselt a magyar politikában, ki volt konzervatív, ki volt függetlenségpárti, és ki akarta a kiegyezést. Nos, ha valaki nem engedett a 48-ból, az Deák Ferenc volt!   Okos emberek megelégedtek volna 1847-tel, de Eötvös és Széchenyi optimisták voltak. Azt hitték, érdemes megelégedni a kevéssel, mert az kikönyöröghető – így vélekedett az utókor, többek között a Nyugatban Halász János a kiegyezés ötvenedik évfordulója tájékán.

Kossuthról ismeretes, hogy nem akart alkudni, ő 49-hez ragaszkodott, a Habsburgok trónfosztásához. 1848 viszont megfelelt a jogfolytonosság eszméjének, mert akkor még nem történt meg a jogi szakítás Béccsel. A jogfolytonosságban a reálpolitikus Deák látott annyi erőt, amely működőképes lehetett. Az ő elve a várakozás volt, alkatából adódott a passzív rezisztencia. Ha egyéb sincs, mint a remény, az olyan legyen, amiért lelkesedni lehet, azaz 1848! Ha sokan reménykednek, az erőt jelent, és ebből lett a passzív ellenállás, bár az nem volt annyira általános, amennyire elhitette magával a közvélemény.

1848 végétől Deák a zalai birtokon tartózkodott, majd 1854 őszén Pestre költözött. Az adóssággal terhelt kehidai birtokot Széchenyi István vette meg 50000 forint készpénzért, és 600 arany évjáradékért. Széchenyi régóta szerette volna, ha Deák kimozdul Zalából, és Pestre kerül, de úgy vélte, ha Deák készpénzt kap, akkor nyomban szétosztogatja. A készpénzt Deák valóban nővére gyermekeinek adta, mert társtulajdonosok voltak, és kifizették az adósságot, ő pedig a 600 arany évjáradékból élt, és Pesten beköltözött az Angol királynő szálloda két szobájába, ami a magyar politikai élet központjává vált, több mint egy évtizedre. 1860 elején Deákot szinte mindenki „gondviselésszerű” vezetőnek tartotta, aki elérheti azt, ami forradalom nélkül elérhető. Ezt illusztrálja az a levél, melyet Széchenyi István hat nappal halála előtt gróf Eszterházy Bálintnak címzett, de ami gyakorlatilag Deák Ferencnek szólt, írta a Nyugat.

„Döbling, a tébolydában, 1860. április 2-án.
Mondja meg Deáknak és a többi barátainknak, hogy azt a hatalmat, mely nekik a közvélemény felett van, ne hagyják használatlanul, míg a vihar oly hangos lesz, hogy hangjukat nem lehet meghallani, úgy, mint az enyimet 1848-ban nem akarták meghallani. Ha a birtokos nemesség nem marad ama mozgalom élén, mely a szellemeket megragadta, akkor Magyarországot az emigráció vérfürdőbe juttatja, azután elárulja és eladja. … Ne ámítsák magukat külső segítséggel. Ne építsenek Oroszországnak Ausztria ellen való gyűlöletére sem… Deák és társai jól megfontolva szabjanak a nemzeti kívánságoknak lehetséges, méltányos határokat…

Széchenyi néhány nap múlva halott volt, és tévedett: az ország nem rohant a forradalomba. Abban viszont tisztán látott, hogy ebben az időben Deák volt az egyetlen ember, akire a nemzet hallgatott. A bécsi udvart viszont még óriási űr választotta el 1847-től is, ehhez el kellett veszíteni néhány háborút. 1859-ben hadserege vereséget szenvedett Franciaországtól és Piemonttól, 1866-ban Poroszországtól, és kiszorult a német egység létrehozásából, és pénzügyileg is komoly problémákkal küzdött. Magyarországon viszont a passzív ellenállás helyzetét gyengítette, hogy résztvevői egyre jobban ellehetetlenültek anyagilag. Kiderült, hogy nincs esélye egy újabb forradalomnak, és nem várható külföldi segítség sem, viszont egyre erőteljesebbek voltak a hazai nemzetiségek követelései.

1861-ben összehívták a magyar Országgyűlést, hogy képviselőket válasszanak a birodalmi parlamentbe. A követek két pártra szakadtak: a Teleki László vezette Határozati Párt nem ismerte el Ferenc Józsefet magyar királynak, ezért döntöttek a határozat mellett. A Felirati Párt, amelynek vezetője Deák volt, elismerte az uralkodót. Végül az Országgyűlésen Deák álláspontja győzött arról, hogy határozzanak: nem állítanak követeket a birodalmi gyűlésbe, de a parlamentet a császár feloszlatta.

Az Országgyűlés összehívása előtt az uralkodó beszélni akart Deák Ferenccel. A kihallgatás 1860 karácsonyakor történt meg, ez volt Deák első találkozása Ferenc Józseffel. A találkozó után Deák azt mondta Vay Miklós kancellárnak, hogy egészen másnak képzelte Ferenc Józsefet. Meglepte, hogy milyen alaposan ismeri az ügyeket, és milyen lelkiismeretesen tárgyalja azokat.

1865 április 16-án jelent meg a húsvéti cikk, amelyről mindenki tudta, hogy Deák Ferenctől származik. A kiegyezés alapgondolatai azonban nem minden előzmény nélkül pattantak ki Deák agyából. Az első javaslatot a konzervatív Apponyi György dolgozta ki, akit az uralkodó 1862 végén megbízott, hogy készítsen egy emlékiratot a kiegyezés lehetséges módjairól. Apponyi azzal vállalta el a megbízatást, hogy barátai közreműködését is igénybe veheti. Az emlékiratot titoktartás kikötése mellett ismertették Deákkal, aki több hétig magánál tartotta a szöveget. Az irat a jogfolytonosság, a dualizmus és a paritás alapján áll, követeli az erdélyi uniót, és általában az ország területi integritásának helyreállítását, továbbá a felelős magyar minisztérium kinevezését, külön közös minisztereket a közös ügyek intézésére, amelyek köre megfelel annak, amit 1867-ben közös ügynek nyilvánítottak. Az Országgyűlés számára lényegben azonos módon fenn akarta tartani az újonc- és adómegszavazás jogát. A 48-as törvényeken ugyanazokat a változtatásokat javasolja, amelyek végül bekövetkeztek.

Mindez azt jelenti, hogy a „nagy” kiegyezéshez előbb kellett a „kis” kiegyezés, egy olyan megállapodás, amely logikus volt, de később nem kapott nagyobb hangsúlyt. Össze kellett egyeztetni 1847-et és 1848-at, és azt el kellett fogadtatni az országgal. Az egyeztetésből 1849 kimaradt. Apponyi György javaslatában az 1867-ben megvalósult kiegyezés jelentős része benne volt.  Ugyanakkor két ok miatt nem működhetett az Apponyi program: egyrészt, mert 1863-ban még nem volt lehetőség arra, hogy az uralkodóval elfogadtassák, másrészt Apponyi a saját népszerűtlensége miatt soha nem tudta volna érvényesíteni. „Erre akkor csak Deák volt képes”-, írta anno a Nyugatban Halász János, és ezt mai ismereteink alapján csak megerősíthetjük.

A német államfő, Christian Wulff körüli pénzügyi affér legalább egy konkrét következménnyel járt: új ige bukkant fel a német nyelvben, a „wulffen”, vagyis „wulffolni”. A szónak ráadásul már két jelentése is van, az egyik: teljesen telebeszélni valakinek az üzenetrögzítőjét. (Ezt tette a német államfő több főszerkesztő rögzítőjével, amikor arról akarta meggyőzni őket, hogy ne foglalkozzanak vitatott hitel- ügyletével.)

A másik variáns azt jelenti, hogy az ember nem mond közvetlenül igazat, de nem is vádolható direkt hazugsággal, vagyis „nem bontotta ki az igazság minden részletét”, de azért megbízhatónak sem neveznénk. Erre magyar megfelelő még nincs, csak a megfelelő napi gyakorlat.

Az elmúlt hetekben Magyarországon is több új kifejezést hoztak az események, ilyen a „kilomnicizni”, vagyis filmfelvételről látványosan eltávolítani, kicenzúrázni, aztán az „elturulni”, arra az esetre célozva, amikor tüntető gárdisták rossz turul-szoborhoz mentek tiltakozni, a legújabb pedig a”kismittelni”, vagyis legalább 100 oldal felett lemásolni más személy diplomadolgozatát. Egy másik kifejezés erre az igen gyorsan fölbukkant “pálgium”, amely főnévi formába önti a “kismittelést”.

Ennek német eredetije a”guttenbergezni”, a kifejezés már több mint egy esztendős, és nagy sikert aratott politikai körökben…

1941-ben, miután már hadat üzent a Szovjetuniónak, Bárdossy László kormányfő hadat üzent az Egyesült Államoknak is. A hadüzenetet Roosevelt amerikai elnök a jelek szerint nem vette túlzottan komolyan, mert csak néhány hónappal később terjesztette azt a Kongresszus elé. Több történész idézte azt a párbeszédet, amely először Anthony Eden brit külügyminiszter táviratában szerepelt, majd időről időre visszatért különböző forrásokban. A párbeszéd a washingtoni magyar ügyvivő és az amerikai külügyminisztérium illetékes tisztviselője között zajlott – állítólag.

„ -      Magyarország ugye köztársaság?

-          Nem uram, királyság.

-          Akkor van királyuk?

-          Nincs, tengernagyunk van.

-          Akkor van flottájuk?

-          Nincs, mivel nincs tengerünk.

-          Van valami követelésük?

-          Igen.

-          Amerikával szemben?

-          Nem.

-          Angliával szemben?

-          Nem.

-          Oroszországgal szemben?

-          Nem.

-          Hát akkor kivel szemben vannak követeléseik?

-          Romániával szemben.

-          Akkor Romániának is hadat üzennek?

-          Nem, uram. Szövetségesek vagyunk.”

Nos, az idők változtak, Magyarország jelenleg az Egyesült Államok valamint Nagy Britannia és Románia szövetségese, továbbá tudomásom szerint pillanatnyilag senki sem szándékozik hadat üzenni nekik (még…) Ugyanakkor van, ami alig változott. A következő párbeszéd abszolút fikció, mondjuk úgy, gondolatkísérlet.

-          Magyarország ugye királyság?

-          Nem, uram.

-          De a koronát elhelyezték a Parlamentben.

-          Igen, uram.

-          Akkor lesz királyuk?

-          Nem tudom, uram.

-          Akkor minek vitték a koronát a Parlamentbe?

-          Hogy az emberek láthassák, uram.

-          Korábban nem volt látható a korona?

-          De, látható volt uram.

-          Akkor a nép képviselői ezt megakadályozták?

-          Megszavazták, uram.

-          De Magyarország, ha nem királyság, akkor köztársaság?

-          Bizonyos értelemben, uram.

-          A neve…

-          A neve Magyarország.

-          Ki az államfő?

-          A köztársasági elnök, uram.

-          Akkor Magyarország mégis köztársaság?

-          …, uram.

Megpróbálom érzékeltetni ennek a Facebookra odavetett szövegnek a súlyát, ismerve azt, amit néhány hete az origo közölt: Doncsev András cége, a Qualiton Kft. az egyik tanácsadója a kormányfőnek.

“Ez a szöveg már 20 éve is gáz volt, hogy az USA és Európa bármiféle jogállamot és liberális demokráciát véd…” Nos, Doncsev úr szerint akkor mit véd, és hol van jogállam?? És szerinte miért kötöttünk velük szövetséget, és a miniszterelnök miért volt az uniós tagságot előkészítő magyar politikai csapat egyik meghatározó figurája és az év első felében miért töltötte be a soros elnöki tisztet?

Az origo szerint a Qualiton Kft.-vel kötött szerződésből, illetve az elvégzett munkáról szóló teljesítési igazolásokból – amelyeket a Miniszterelnökség az [origo] kérésére adott ki – az derül ki, hogy a kormányfő hivatala két szerződést kötött Doncsev András cégével.

Az elsőt 2010 augusztustól 2011 májusig, a másodikat 2011 júniustól 2012 májusig. A szerződések összértéke 15 millió 125 ezer forint + áfa. A dokumentumok szerint Doncsev szóban vagy írásban ad tanácsokat Orbánnak, az elvégzett munkáról pedig havonta írásos összefoglalót készít.

Az összefoglalók alapján Doncsev havonta átlagban 1-2 beszéd, illetve 4-15 levél megírásában segít be Orbánnak (a teljesítési igazolások néhol úgy fogalmaznak, hogy a munkát Doncsev végezte, máskor viszont a céget nevesítik).

Elképzelem, amint Doncsev úr tanácsolja, hogy egy fontos levélben szerepeljen: “már 20 éve is gáz volt, hogy az USA és Európa bármiféle jogállamot és liberális demokráciát véd.” Akkor az illetékesek elkezdenek gondolkodni, mikor is volt húsz éve? És ha már szerinte 20 éve sem védte Európa és az USA a jogállamot, akkor most Doncsev úr szerint mi a helyzet? Mit tanácsol, mit tegyünk? Például mennyit fizessünk ezért a mondatért?

Egy biztos, hogy mi sokat fizetünk érte. Túl sokat.

P.S.: amikor erről írtam a Facebookon, rögtön megjelent egy ismert politológus figura, és elkezdte magyarázni: “Emlékszünk, hogy Merkel és Sárközy mennyire örült annak, amikor Papandreu népszavazáson szeretett volna felhatalmazást kérni népétől az új politikához? Vagy látjuk-e, ahogy most is rettegnek attól, hogy Írországban kell-e népszavazás az új €-mentő javaslatról”

Csak annyit kérdeztem tőle, hogy ennek mi köze van a 20 évvel ezelőtt történtekhez, és ő a kilencvenes években vajon miért Berlinbe járt politológiát tanulni, miért nem Moszkvába, vagy Pekingbe?

A válaszra azóta is várok.

„A S&P mostani döntése jól láthatóan nem a magyar gazdaság és pénzügyi rendszer tényeinek értékelésén alapul, hanem a dollárövezet erősödésében és az eurózóna gyengítésében érdekelt piaci szereplők nyomásgyakorlása – mutat rá az NGM.”

Nos, többeknek más látható jól. A német FAZ, a svájci NZZ és az osztrák Die Presse azt emelte ki a döntés indokaként, hogy a bizonytalan magyar politikai fejlemények, az egyre csökkenő kiszámíthatóság és szavahihetőség, és a Nemzeti Bank függetlenségének veszélyeztetése okozta az újabb leminősítést.

Nem kell messzire menni: az NGM fenti közleménye jó példa a szavahihetőség csökkenésére!

Auch S&P stuft Ungarn herunter – FAZ

21.12.2011  ·  Die amerikanische Ratingagentur Standard & Poor’s hat Ungarns Kreditwürdigkeit auf Ramschniveau herabgestuft. Sie begründete den Schritt mit Zweifeln an der Fähigkeit und dem Willen des Landes, seine Finanzprobleme in Ordnung zu bringen.

Als Grund nannte S&P eine unsichere politische Entwicklung in dem finanziell angeschlagenen Land. Die „Berechenbarkeit und Glaubwürdigkeit“ der ungarischen Politik habe immer weiter nachgelassen, hieß es einer Erklärung von S&P. Auch hätten sich die wirtschaftlichen Bedingungen sowohl global wie im Land selbst verschlechtert. Die Agentur äußerte sich besorgt über die Unabhängigkeit der Zentralbank.

Standard and Poor’s senkt Ungarns Bonität – NZZ

Unsichere politische Entwicklung und verschlechterte wirtschaftliche Entwicklung als Grund genannt.

S&P stuft Ungarn wegen unsicherer Entwicklung herab – Die Presse

21.12.2011 | 21:18 |   (DiePresse.com)

Österreichs Nachbarland wurde auf BB+/B gesetzt. Die Agentur sieht die Unabhängigkeit der Zentralbank in Gefahr. Die Regierung will die Kompetenzen des Gouverneurs beschneiden.

Ha nem királyság és nem köztársaság, akkor ez most micsoda? Ezt kérdezte tőlem egy külföldi ismerősöm, egy igen tekintélyes cég nagyon komoly vezetője, és én bevallom, hogy zavarba jöttem. A kérdés nagyon ravasz, még ha elsőre nem is tűnik annak, és fondorlatos magyar elme kell a válaszhoz, de annak megértéséhez is

Mert az elmúlt száz évben volt itt már sok minden. Királyság, köztársaság, tanácsköztársaság, megint királyság, újra köztársaság, népköztársaság, aztán ismét köztársaság. Most meg itt van ez az ország. Hogy kinek a fejéből pattant ki mindez? Én nem tudom, de az biztos, hogy igen csavaros észjárása lehetett az illetőnek. Annyira csavaros, hogy talán már maga sem tudja követni a kanyarokat…

Ha nem királyság és nem köztársaság, akkor ez most micsoda? Elkezdtem gondolkodni, majd hogy ezt a tevékenységet ne vigyem túlzásba, gyorsan gugliztam egy kicsit. És lőn világosság! Mindjárt az első találatra, az ország kifejezésnél!

A magyar ország szó (eredetileg uruszág) az úr (eredeti formájában uru) szóból származik, ami „fejedelmet”, „királyt”, legrégebben „törzsfőt” jelentett, állítja a Pédia. Mármint a Wiki.

(Akkor mi tehát törzsfőség és fejedelemség is vagyunk egyszerre. Ez királyság!)

De ez még kevés, ráadásul pontatlan is. A megvilágosodás ezután következett be, úgy állam, mint alkotmányjogilag, nem tudom, éppen most hogyan nevezik a neoortodox, bocsánat nemortodox nyelven.

Ott áll a virtuális lexikonban, hogy a mennyország (a 12. század végi Halotti Beszédben münyi uruszág) alatt „mennyei királyságot” értettek, ami az Újszövetségben szereplő görög eredeti (hé baszileia tón uranón, „az egek királysága”) kifejezés pontos fordítása volt.

Ez az! Megtaláltam! Ez a mi államformánk! A mennyország! Az új, nem ortodox jogi és filozófiai kategória. Ráadásul már voltak rá verbális kísérletek, (Kis Magyarország nem ország…) csak azok gyakorlati átültetése okozott némi problémát.

Az már csak hab a tortán, hogy az ország kifejezést átvitt értelemben is használják, elsősorban valamilyen elképzelt lények életterének, földterületének, illetve területének megnevezésére (például Tündérország). Az egy másik államjogi kategória.

Mi maradjunk meg a münyi uruszág, vagyis a mennyország kifejezésnél. Az nekünk éppen megfelelő. Ha mégsem így lesz, akkor jöhet a mennyköztársaság…

László József