Napjainkban komoly tanulmányok, továbbá elemzők ezrei boncolgatják a szociális média elementáris hatásának titkait. Körüljárják, újra meg újra kifejtik, mi hogyan és miért működik, vagy éppen nem használható – a faceboktól a twitterig. Ezzel szemben az alábbi linken megfejtették a titkot, amit magyarul is közzéteszünk:http://instagr.am/p/nm695/

Rövid útmutató:

Twitter: fánkot eszem

Facebook: szeretem a fánkot

ForSqure: itt eszem a fánkot

Instagram: nosztalgiakép a fánkomról

Youtube: így eszem a fánkot!

LinkedIn: fánkevésre is képes vagyok

Pintererst: a legjobb fánkrecept

Last FM: a „fánkot” hallgatom

G+: Google alkalmazott vagyok, aki épp fánkot eszik

Amint a fentiekből kitűnik, a fánkkérdés alapvető, és meghatározó a szociális média működése szempontjából, ezért várjuk az újabb és újabb megoldásokat…

Mostanában megint előkerült a kiegyezés, mint megoldás a magyar bajokra. Járai Zsigmond a Világgazdaságban sürgetett új kiegyezést, és ezt tette Bojár Iván András is – egy nappal korábban. Én tegnap egy rádióműsor vendége voltam, ahol szintén fölvetődött ez a kérdés, de beszélgetőpartnerem élesen elutasította még a gondolatát is a kiegyezésnek. Nos, öt évvel ezelőtt volt már egy kisebb kiegyezés vita, amely nem váltott ki különösebb visszhangot – a kiegyezés nem volt a trendben, pedig sok hozzáértő személy, többek között Szabad György történész, az első szabadon választott Országgyűlés elnöke is leírta véleményét. Az alábbi írás akkor keletkezett, és úgy gondolom, hogy néhány gondolata akár még inspiráló is lehet a mai helyzetben…

Kettős kiegyezés

1847, 1848, 1849. Az évszámok meghatározták, hogy az 1850-60-as években ki milyen álláspontot képviselt a magyar politikában, ki volt konzervatív, ki volt függetlenségpárti, és ki akarta a kiegyezést. Nos, ha valaki nem engedett a 48-ból, az Deák Ferenc volt!   Okos emberek megelégedtek volna 1847-tel, de Eötvös és Széchenyi optimisták voltak. Azt hitték, érdemes megelégedni a kevéssel, mert az kikönyöröghető – így vélekedett az utókor, többek között a Nyugatban Halász János a kiegyezés ötvenedik évfordulója tájékán.

Kossuthról ismeretes, hogy nem akart alkudni, ő 49-hez ragaszkodott, a Habsburgok trónfosztásához. 1848 viszont megfelelt a jogfolytonosság eszméjének, mert akkor még nem történt meg a jogi szakítás Béccsel. A jogfolytonosságban a reálpolitikus Deák látott annyi erőt, amely működőképes lehetett. Az ő elve a várakozás volt, alkatából adódott a passzív rezisztencia. Ha egyéb sincs, mint a remény, az olyan legyen, amiért lelkesedni lehet, azaz 1848! Ha sokan reménykednek, az erőt jelent, és ebből lett a passzív ellenállás, bár az nem volt annyira általános, amennyire elhitette magával a közvélemény.

1848 végétől Deák a zalai birtokon tartózkodott, majd 1854 őszén Pestre költözött. Az adóssággal terhelt kehidai birtokot Széchenyi István vette meg 50000 forint készpénzért, és 600 arany évjáradékért. Széchenyi régóta szerette volna, ha Deák kimozdul Zalából, és Pestre kerül, de úgy vélte, ha Deák készpénzt kap, akkor nyomban szétosztogatja. A készpénzt Deák valóban nővére gyermekeinek adta, mert társtulajdonosok voltak, és kifizették az adósságot, ő pedig a 600 arany évjáradékból élt, és Pesten beköltözött az Angol királynő szálloda két szobájába, ami a magyar politikai élet központjává vált, több mint egy évtizedre. 1860 elején Deákot szinte mindenki „gondviselésszerű” vezetőnek tartotta, aki elérheti azt, ami forradalom nélkül elérhető. Ezt illusztrálja az a levél, melyet Széchenyi István hat nappal halála előtt gróf Eszterházy Bálintnak címzett, de ami gyakorlatilag Deák Ferencnek szólt, írta a Nyugat.

„Döbling, a tébolydában, 1860. április 2-án.
Mondja meg Deáknak és a többi barátainknak, hogy azt a hatalmat, mely nekik a közvélemény felett van, ne hagyják használatlanul, míg a vihar oly hangos lesz, hogy hangjukat nem lehet meghallani, úgy, mint az enyimet 1848-ban nem akarták meghallani. Ha a birtokos nemesség nem marad ama mozgalom élén, mely a szellemeket megragadta, akkor Magyarországot az emigráció vérfürdőbe juttatja, azután elárulja és eladja. … Ne ámítsák magukat külső segítséggel. Ne építsenek Oroszországnak Ausztria ellen való gyűlöletére sem… Deák és társai jól megfontolva szabjanak a nemzeti kívánságoknak lehetséges, méltányos határokat…

Széchenyi néhány nap múlva halott volt, és tévedett: az ország nem rohant a forradalomba. Abban viszont tisztán látott, hogy ebben az időben Deák volt az egyetlen ember, akire a nemzet hallgatott. A bécsi udvart viszont még óriási űr választotta el 1847-től is, ehhez el kellett veszíteni néhány háborút. 1859-ben hadserege vereséget szenvedett Franciaországtól és Piemonttól, 1866-ban Poroszországtól, és kiszorult a német egység létrehozásából, és pénzügyileg is komoly problémákkal küzdött. Magyarországon viszont a passzív ellenállás helyzetét gyengítette, hogy résztvevői egyre jobban ellehetetlenültek anyagilag. Kiderült, hogy nincs esélye egy újabb forradalomnak, és nem várható külföldi segítség sem, viszont egyre erőteljesebbek voltak a hazai nemzetiségek követelései.

1861-ben összehívták a magyar Országgyűlést, hogy képviselőket válasszanak a birodalmi parlamentbe. A követek két pártra szakadtak: a Teleki László vezette Határozati Párt nem ismerte el Ferenc Józsefet magyar királynak, ezért döntöttek a határozat mellett. A Felirati Párt, amelynek vezetője Deák volt, elismerte az uralkodót. Végül az Országgyűlésen Deák álláspontja győzött arról, hogy határozzanak: nem állítanak követeket a birodalmi gyűlésbe, de a parlamentet a császár feloszlatta.

Az Országgyűlés összehívása előtt az uralkodó beszélni akart Deák Ferenccel. A kihallgatás 1860 karácsonyakor történt meg, ez volt Deák első találkozása Ferenc Józseffel. A találkozó után Deák azt mondta Vay Miklós kancellárnak, hogy egészen másnak képzelte Ferenc Józsefet. Meglepte, hogy milyen alaposan ismeri az ügyeket, és milyen lelkiismeretesen tárgyalja azokat.

1865 április 16-án jelent meg a húsvéti cikk, amelyről mindenki tudta, hogy Deák Ferenctől származik. A kiegyezés alapgondolatai azonban nem minden előzmény nélkül pattantak ki Deák agyából. Az első javaslatot a konzervatív Apponyi György dolgozta ki, akit az uralkodó 1862 végén megbízott, hogy készítsen egy emlékiratot a kiegyezés lehetséges módjairól. Apponyi azzal vállalta el a megbízatást, hogy barátai közreműködését is igénybe veheti. Az emlékiratot titoktartás kikötése mellett ismertették Deákkal, aki több hétig magánál tartotta a szöveget. Az irat a jogfolytonosság, a dualizmus és a paritás alapján áll, követeli az erdélyi uniót, és általában az ország területi integritásának helyreállítását, továbbá a felelős magyar minisztérium kinevezését, külön közös minisztereket a közös ügyek intézésére, amelyek köre megfelel annak, amit 1867-ben közös ügynek nyilvánítottak. Az Országgyűlés számára lényegben azonos módon fenn akarta tartani az újonc- és adómegszavazás jogát. A 48-as törvényeken ugyanazokat a változtatásokat javasolja, amelyek végül bekövetkeztek.

Mindez azt jelenti, hogy a „nagy” kiegyezéshez előbb kellett a „kis” kiegyezés, egy olyan megállapodás, amely logikus volt, de később nem kapott nagyobb hangsúlyt. Össze kellett egyeztetni 1847-et és 1848-at, és azt el kellett fogadtatni az országgal. Az egyeztetésből 1849 kimaradt. Apponyi György javaslatában az 1867-ben megvalósult kiegyezés jelentős része benne volt.  Ugyanakkor két ok miatt nem működhetett az Apponyi program: egyrészt, mert 1863-ban még nem volt lehetőség arra, hogy az uralkodóval elfogadtassák, másrészt Apponyi a saját népszerűtlensége miatt soha nem tudta volna érvényesíteni. „Erre akkor csak Deák volt képes”-, írta anno a Nyugatban Halász János, és ezt mai ismereteink alapján csak megerősíthetjük.

Kis nyelvújítási útmutató mindenkinek

A német államfő, Christian Wulff körüli pénzügyi affér legalább egy konkrét következménnyel járt: új ige bukkant fel a német nyelvben, a „wulffen”, vagyis „wulffolni”. A szónak ráadásul már két jelentése is van, az egyik: teljesen telebeszélni valakinek az üzenetrögzítőjét. (Ezt tette a német államfő több főszerkesztő rögzítőjével, amikor arról akarta meggyőzni őket, hogy ne foglalkozzanak vitatott hitel- ügyletével.)

A másik variáns azt jelenti, hogy az ember nem mond közvetlenül igazat, de nem is vádolható direkt hazugsággal, vagyis „nem bontotta ki az igazság minden részletét”, de azért megbízhatónak sem neveznénk. Erre magyar megfelelő még nincs, csak a megfelelő napi gyakorlat.

Az elmúlt hetekben Magyarországon is több új kifejezést hoztak az események, ilyen a „kilomnicizni”, vagyis filmfelvételről látványosan eltávolítani, kicenzúrázni, aztán az „elturulni”, arra az esetre célozva, amikor tüntető gárdisták rossz turul-szoborhoz mentek tiltakozni, a legújabb pedig a”kismittelni”, vagyis legalább 100 oldal felett lemásolni más személy diplomadolgozatát. Egy másik kifejezés erre az igen gyorsan fölbukkant “pálgium”, amely főnévi formába önti a “kismittelést”.

Ennek német eredetije a”guttenbergezni”, a kifejezés már több mint egy esztendős, és nagy sikert aratott politikai körökben…

Ez a jegyzet bő tíz éve íródott, de az élet úgy hozta, hogy ismét komoly aktualitással bír, így egy csöppet felfrissítettem.

1941-ben, miután már hadat üzent a Szovjetuniónak, Bárdossy László kormányfő hadat üzent az Egyesült Államoknak is. A hadüzenetet Roosevelt amerikai elnök a jelek szerint nem vette túlzottan komolyan, mert csak néhány hónappal később terjesztette azt a Kongresszus elé. Több történész idézte azt a párbeszédet, amely először Anthony Eden brit külügyminiszter táviratában szerepelt, majd időről időre visszatért különböző forrásokban. A párbeszéd a washingtoni magyar ügyvivő és az amerikai külügyminisztérium illetékes tisztviselője között zajlott – állítólag.

„ -      Magyarország ugye köztársaság?

-          Nem uram, királyság.

-          Akkor van királyuk?

-          Nincs, tengernagyunk van.

-          Akkor van flottájuk?

-          Nincs, mivel nincs tengerünk.

-          Van valami követelésük?

-          Igen.

-          Amerikával szemben?

-          Nem.

-          Angliával szemben?

-          Nem.

-          Oroszországgal szemben?

-          Nem.

-          Hát akkor kivel szemben vannak követeléseik?

-          Romániával szemben.

-          Akkor Romániának is hadat üzennek?

-          Nem, uram. Szövetségesek vagyunk.”

Nos, az idők változtak, Magyarország jelenleg az Egyesült Államok valamint Nagy Britannia és Románia szövetségese, továbbá tudomásom szerint pillanatnyilag senki sem szándékozik hadat üzenni nekik (még…) Ugyanakkor van, ami alig változott. A következő párbeszéd abszolút fikció, mondjuk úgy, gondolatkísérlet.

-          Magyarország ugye királyság?

-          Nem, uram.

-          De a koronát elhelyezték a Parlamentben.

-          Igen, uram.

-          Akkor lesz királyuk?

-          Nem tudom, uram.

-          Akkor minek vitték a koronát a Parlamentbe?

-          Hogy az emberek láthassák, uram.

-          Korábban nem volt látható a korona?

-          De, látható volt uram.

-          Akkor a nép képviselői ezt megakadályozták?

-          Megszavazták, uram.

-          De Magyarország, ha nem királyság, akkor köztársaság?

-          Bizonyos értelemben, uram.

-          A neve…

-          A neve Magyarország.

-          Ki az államfő?

-          A köztársasági elnök, uram.

-          Akkor Magyarország mégis köztársaság?

-          …, uram.

Négy nappal ezelőtti idézet a miniszterelnök bizalmasának számító Doncsev Andrástól, Deutsch Tamás Facebook oldalán:  “Az Isten szerelmére (ennél durvább nem leszek, ígérem), mindenkinek szíve joga egyet nem érteni a kormány politikájával, lehet sajtóban bírálni, AB által elkaszálni, tüntetni (bár állítólag diktatúra van), csak azt ne mondja senki, mert ez a szöveg már 20 éve is nagyon gáz volt, hogy az USA és Európa bármiféle jogállamot és liberális demokráciát véd. …”

Megpróbálom érzékeltetni ennek a Facebookra odavetett szövegnek a súlyát, ismerve azt, amit néhány hete az origo közölt: Doncsev András cége, a Qualiton Kft. az egyik tanácsadója a kormányfőnek.

“Ez a szöveg már 20 éve is gáz volt, hogy az USA és Európa bármiféle jogállamot és liberális demokráciát véd…” Nos, Doncsev úr szerint akkor mit véd, és hol van jogállam?? És szerinte miért kötöttünk velük szövetséget, és a miniszterelnök miért volt az uniós tagságot előkészítő magyar politikai csapat egyik meghatározó figurája és az év első felében miért töltötte be a soros elnöki tisztet?

Az origo szerint a Qualiton Kft.-vel kötött szerződésből, illetve az elvégzett munkáról szóló teljesítési igazolásokból – amelyeket a Miniszterelnökség az [origo] kérésére adott ki – az derül ki, hogy a kormányfő hivatala két szerződést kötött Doncsev András cégével.

Az elsőt 2010 augusztustól 2011 májusig, a másodikat 2011 júniustól 2012 májusig. A szerződések összértéke 15 millió 125 ezer forint + áfa. A dokumentumok szerint Doncsev szóban vagy írásban ad tanácsokat Orbánnak, az elvégzett munkáról pedig havonta írásos összefoglalót készít.

Az összefoglalók alapján Doncsev havonta átlagban 1-2 beszéd, illetve 4-15 levél megírásában segít be Orbánnak (a teljesítési igazolások néhol úgy fogalmaznak, hogy a munkát Doncsev végezte, máskor viszont a céget nevesítik).

Elképzelem, amint Doncsev úr tanácsolja, hogy egy fontos levélben szerepeljen: “már 20 éve is gáz volt, hogy az USA és Európa bármiféle jogállamot és liberális demokráciát véd.” Akkor az illetékesek elkezdenek gondolkodni, mikor is volt húsz éve? És ha már szerinte 20 éve sem védte Európa és az USA a jogállamot, akkor most Doncsev úr szerint mi a helyzet? Mit tanácsol, mit tegyünk? Például mennyit fizessünk ezért a mondatért?

Egy biztos, hogy mi sokat fizetünk érte. Túl sokat.

P.S.: amikor erről írtam a Facebookon, rögtön megjelent egy ismert politológus figura, és elkezdte magyarázni: “Emlékszünk, hogy Merkel és Sárközy mennyire örült annak, amikor Papandreu népszavazáson szeretett volna felhatalmazást kérni népétől az új politikához? Vagy látjuk-e, ahogy most is rettegnek attól, hogy Írországban kell-e népszavazás az új €-mentő javaslatról”

Csak annyit kérdeztem tőle, hogy ennek mi köze van a 20 évvel ezelőtt történtekhez, és ő a kilencvenes években vajon miért Berlinbe járt politológiát tanulni, miért nem Moszkvába, vagy Pekingbe?

A válaszra azóta is várok.

Vegyünk egy nagy levegőt, és nézzünk körül a festett egekben. Újra bóvliba tettek bennünket, és az illetékes magyar minisztérium reagált a döntésre:

„A S&P mostani döntése jól láthatóan nem a magyar gazdaság és pénzügyi rendszer tényeinek értékelésén alapul, hanem a dollárövezet erősödésében és az eurózóna gyengítésében érdekelt piaci szereplők nyomásgyakorlása – mutat rá az NGM.”

Nos, többeknek más látható jól. A német FAZ, a svájci NZZ és az osztrák Die Presse azt emelte ki a döntés indokaként, hogy a bizonytalan magyar politikai fejlemények, az egyre csökkenő kiszámíthatóság és szavahihetőség, és a Nemzeti Bank függetlenségének veszélyeztetése okozta az újabb leminősítést.

Nem kell messzire menni: az NGM fenti közleménye jó példa a szavahihetőség csökkenésére!

Auch S&P stuft Ungarn herunter – FAZ

21.12.2011  ·  Die amerikanische Ratingagentur Standard & Poor’s hat Ungarns Kreditwürdigkeit auf Ramschniveau herabgestuft. Sie begründete den Schritt mit Zweifeln an der Fähigkeit und dem Willen des Landes, seine Finanzprobleme in Ordnung zu bringen.

Als Grund nannte S&P eine unsichere politische Entwicklung in dem finanziell angeschlagenen Land. Die „Berechenbarkeit und Glaubwürdigkeit“ der ungarischen Politik habe immer weiter nachgelassen, hieß es einer Erklärung von S&P. Auch hätten sich die wirtschaftlichen Bedingungen sowohl global wie im Land selbst verschlechtert. Die Agentur äußerte sich besorgt über die Unabhängigkeit der Zentralbank.

Standard and Poor’s senkt Ungarns Bonität – NZZ

Unsichere politische Entwicklung und verschlechterte wirtschaftliche Entwicklung als Grund genannt.

S&P stuft Ungarn wegen unsicherer Entwicklung herab – Die Presse

21.12.2011 | 21:18 |   (DiePresse.com)

Österreichs Nachbarland wurde auf BB+/B gesetzt. Die Agentur sieht die Unabhängigkeit der Zentralbank in Gefahr. Die Regierung will die Kompetenzen des Gouverneurs beschneiden.

A halál mindig biztos. (Idézet a Mennyei királyság című filmből)

Ha nem királyság és nem köztársaság, akkor ez most micsoda? Ezt kérdezte tőlem egy külföldi ismerősöm, egy igen tekintélyes cég nagyon komoly vezetője, és én bevallom, hogy zavarba jöttem. A kérdés nagyon ravasz, még ha elsőre nem is tűnik annak, és fondorlatos magyar elme kell a válaszhoz, de annak megértéséhez is

Mert az elmúlt száz évben volt itt már sok minden. Királyság, köztársaság, tanácsköztársaság, megint királyság, újra köztársaság, népköztársaság, aztán ismét köztársaság. Most meg itt van ez az ország. Hogy kinek a fejéből pattant ki mindez? Én nem tudom, de az biztos, hogy igen csavaros észjárása lehetett az illetőnek. Annyira csavaros, hogy talán már maga sem tudja követni a kanyarokat…

Ha nem királyság és nem köztársaság, akkor ez most micsoda? Elkezdtem gondolkodni, majd hogy ezt a tevékenységet ne vigyem túlzásba, gyorsan gugliztam egy kicsit. És lőn világosság! Mindjárt az első találatra, az ország kifejezésnél!

A magyar ország szó (eredetileg uruszág) az úr (eredeti formájában uru) szóból származik, ami „fejedelmet”, „királyt”, legrégebben „törzsfőt” jelentett, állítja a Pédia. Mármint a Wiki.

(Akkor mi tehát törzsfőség és fejedelemség is vagyunk egyszerre. Ez királyság!)

De ez még kevés, ráadásul pontatlan is. A megvilágosodás ezután következett be, úgy állam, mint alkotmányjogilag, nem tudom, éppen most hogyan nevezik a neoortodox, bocsánat nemortodox nyelven.

Ott áll a virtuális lexikonban, hogy a mennyország (a 12. század végi Halotti Beszédben münyi uruszág) alatt „mennyei királyságot” értettek, ami az Újszövetségben szereplő görög eredeti (hé baszileia tón uranón, „az egek királysága”) kifejezés pontos fordítása volt.

Ez az! Megtaláltam! Ez a mi államformánk! A mennyország! Az új, nem ortodox jogi és filozófiai kategória. Ráadásul már voltak rá verbális kísérletek, (Kis Magyarország nem ország…) csak azok gyakorlati átültetése okozott némi problémát.

Az már csak hab a tortán, hogy az ország kifejezést átvitt értelemben is használják, elsősorban valamilyen elképzelt lények életterének, földterületének, illetve területének megnevezésére (például Tündérország). Az egy másik államjogi kategória.

Mi maradjunk meg a münyi uruszág, vagyis a mennyország kifejezésnél. Az nekünk éppen megfelelő. Ha mégsem így lesz, akkor jöhet a mennyköztársaság…

László József

A szellem elszabadult, ezt írja Záboji Péter, és ha ő írja, illik komolyan venni a dolgot. Záboji Péter ugyanis elképesztő életúttal és tapasztalattal rendelkezik, egyebek között a néhai Szabad Európa Rádió Délutáni Randevú című műsorát vezette Erdei Péter néven, majd néhány évtizeddel később privatizálta a Bosch Telekom ágazatát 12 ezer emberrel…

Amikor egy Harvard üzleti reggelin járt vendégségben, akkor arról beszélt, hogy Magyarországon voltaképpen nincsenek vállalkozók, sőt a «vállalkozó» szó általában problematikus a közép-európai országokban. Az állami tőke privatizációja ugyanis sokakat tett gazdaggá, a média őket vállalkozónak hívja, de egyszerűen csak szerencsések és ügyesek, de nem vállalkozók.

Szóval Péter papa, ahogy tanítványai nevezik, most üzleti angyal lett Budapesten, és csakis az entrepreneur szót használja a vállalkozóra, mert szerinte így minden előítélet nélkül foglalkozhatnak a vállalkozói szellemmel és kultúrával. Ki nevezhetünk ma entrepreneur-nek? Entrepreneur az, aki fogyasztói igényt elégít ki és a bevett üzleti rendszert megkérdőjelezve új utakat tár fel.

Az Albrecht testvérek például 1948-ban örököltek egy 65 négyzetméteres kis közértet Essenben. Ebből teremtették több évtized alatt, sok apró és nagy innovációval az ALDI vállalatot. Win-win alapon mindenki jól járt, és a testvérek lettek a leggazdagabb németek. A közgazdászok és az elitnevelők egyre bátrabban méltatják a vállalkozót, és dereng már, hogy se a Jóisten, se a kormány, se a nagyvállalatok nem teremtenek munkahelyeket, – csak a vállalkozók.

Régiónkban az egyik “első mozgató” az Európai Vállalkozói Alapítvány, amely egyebek között workshopok és startup versenyek szervezésével hívta fel magára a figyelmet. Az Alapítvány tevékenységi körének bővülése egybevág a JEREMIE alapok régiós aktivitásának a növekedésével.

Az Európai Vállalkozói Alapítvány 2009-ben indította első kísérleti programját a Szent Ignác Szakkollégiumban, akkor 15 egyetemista részvételével. A második kurzus az Ybl Klubban volt, amelyre egy Google oldalon meghirdetett fórumon már több mint száz, 20 és 50 év közötti jelentkező regisztrált. Azóta az alapítvány 40 projektet támogatott és 140 vállalkozót segített – csak Budapesten! Az öregdiákok olyan cégek alapítóihoz csatlakoztak, mint a Gravity R&D illetve a PocketGuide, vagy éppen saját maguk alapítottak vállalatot: BPForex, DragOnTape, Easyling, Joszaki, Ourstyle, Remagine Technologies, Waterstars stb.

A Vállalkozásgyorsító (Venture Accelerator) az alapítvány hatodik kurzusa Budapesten. A jelentkezők alapos szűrésen mennek át, csak a nagy potenciállal kecsegtető, elszánt csapatok jutnak be a kiválasztottak közé. A sok jelentkező csapat közül csak tíz került be a tíz hetes intenzív kurzusba, s hét jutott el a döntőkig. Ez az első alkalom, hogy befektetőket hívtak meg a JEREMIE alapoktól, hogy elbírálják az üzleti terveket. Innen a rendezvény új neve is: JEREMIE Vállalkozói Verseny – zsűrizés hétfő este Budapesten, a Corvinus egyetemen.

Az alábbi jegyzet 2008 márciusából származik, most, több mint 3 és fél év után sajnos ugyanolyan aktuális…  A szöveg fél évvel a Lehman Brothers összeomlása előtt íródott.

Egy generáció bukása

Az elmúlt tíz esztendőből nyolcat olyan kormányfővel élt meg Magyarország, aki már 1960 után született, az ún. X generáció tagja. Ez a generáció számos jó tulajdonsága mellett egy dolgot biztosan nem sajátított el: a kiterjedt kooperáció képességét. Nem tudott olyan kompromisszumokat kötni, amelyek a többség – és nem a saját táborok – érdekében előre vitték volna az országot.

Lássuk a tényeket: az ország az elmúlt három parlamenti választás tapasztalatai szerint gyakorlatilag kettészakadt. A politikai elit reformkísérletei gyakorlatilag mindenre kiterjedtek, – kivéve saját magát. Az évek óta sürgető közjogi szerkezetátalakítást mindig a másik felet okolva halogatják, vagyis nincs kisebb parlament, nincs kisebb kormányzati vízfej, nincs egyszerűbb és olcsóbb választási rendszer, tiszta pártfinanszírozás. Nincs kevesebb önkormányzat, nincs az állás és tisztséghalmozást tiltó rendelkezés, nincs az egyéni ambícióknak olyan legális gátja, amely pl. a köztársasági elnök esetében azt mondja: egy ember azt a tisztséget legföljebb csak kétszer töltheti be egymás után.

A magát meg nem reformáló, és éppen ezért a társadalomtól reformot hiába kívánó elit ezzel a helyzettel a mai napig elvan, úgy is mondhatjuk: megfelel neki. Ha ugyanis nem felelne meg, akkor már változtatott volna rajta. Ezzel a magatartással viszont sikerült amortizálni az országot.

Magyarországon az X generáció két vezéralakja sikerrel vívta meg csatáit a hatalomért, azonban a politikai hatalom kooperációt tételezne a szereplők között, és nem állandó háborút. Ők viszont folyamatos lövészárok és gerillacsatákat vívtak és vívattak, hogy a háborús pszichózis révén erősítsék saját pozíciójukat, és persze közvetve ellenfelükét is.

Ezzel párhuzamosan a gazdaságban minden feltűnés nélkül érvényesülhetett a verseny helyett a kooperáció elve, amit csúnya kifejezéssel kartellezésnek, tiltott, versenyt korlátozó együttműködésnek is lehetne nevezni, megmaradt az állami megrendelések sajátos elosztási rendszere. A politika nem ezzel volt elfoglalva, hanem a saját versengésével és harcaival, amit normális körülmények között a választási kampányok csatáiban kellene folytatni, továbbá ami az állami megrendelések ügyét illeti, ott bizony nem csekély mértékben érdekelt maradt abban, hogy a dolgok ne változzanak.

A X generáció elképesztő esélyt kapott, akkorát, mint 1867 és Gróf Andrássy, a „szép akasztott” óta egyetlen másik nemzedék sem. Az esély neve EU, a módszere pedig megbékélés, kooperáció, egymás erősítése és növekedés. Az esély mára eltűnt.

Az elmúlt esztendők gazdasági fellendülése úgy ment el Magyarország mellett, mintha nem is lett volna. A zordabb idők már itt vannak, és semmi jel nem utal arra, hogy az állam, amely újraosztja a GDP mintegy felét, megpróbálná saját magát és polgárait felkészíteni – különböző forgatókönyvek szerint – a várható forgószelekre, viharokra. A viharok pedig jönnek: az energiavihar, a demográfiai vihar, a nyugdíjvihar.

Azt, hogy Magyarország az elmúlt 18 év alatt meg sem kísérelte, hogy megszabaduljon a szénhidrogén függőségtől és minden korábbinál nagyobb mértékben a gázra és olajra legyen utalva, egészen elképesztőnek nevezhetjük. A magyar állam eladósodása 1973-ban az akkori olajválságtól datálódik, a mostani drága olaj és gáz pedig a lakosságot zárja az energiaárak csapdájába.

A következő csapás a lakosság elöregedése, ami az állampolgároknak nyújtott szolgáltatások, és az állami szolgáltatások finanszírozásának átgondolására kényszeríti a kormányzatokat. A „Baby Boom” avagy idehaza a Ratkó – generáció első hulláma 2011 – re eléri a nyugdíjkorhatárt, és a demográfiai változás legnagyobb vesztese Japán, Németország, és az EU többi régi tagállama lehet. Tegyük hozzá: és Magyarország.

Az idős emberek számának emelkedése miatt megkezdődik a generációk harca, hiszen a nyugdíjkorhatár emelése, a nyugdíjak reálértékének csökkenése igen komoly gazdasági és politikai következményekkel bír. Új megoldásokat kell találni az állami szolgáltatások finanszírozására. Az államnak modernizálnia kell adórendszerét annak érdekében, hogy csökkentse a személyi jövedelemadótól való függőséget.

Ezek a fejlemények azonos irányba mutatnak: a politikai elitnek abba kell hagynia eddigi játékait, és össze kell szednie, meg kell reformálnia saját magát, mert a ringben félelmetes ellenfél tűnt fel, a neve: Elhúzódó Válság.

Manager Magazin, 2008 március

A mostani válságban az a legmeglepőbb, hogy annyira, de annyira hasonlít a korábbi válságokhoz. A bankok válsága után jött az államadóssági krízis, majd várható a gyenge növekedés hosszú időszaka. Ez Kenneth Rogoff sztárközgazdász, harvardi professzor véleménye, és bár sztárközgazdászokkal a Duna mellett lassan Rajnát is lehet rekeszteni, az még talán eddig még nem hangzott el, hogy ez a mi kis globálisnak látszó krízisünk egyszerűen unalmas, mert annyiszor volt már ilyen, vagy valami nagyon hasonló…

Ennek okán valószínűleg a megoldás is valami nagyon hasonló lesz ahhoz, amit már korábban kipróbáltak a kormányok: egyszerűen elinflálják az államadósságot, vagy legalábbis megpróbálják ezt cselekedni. Ezt mondta néhány hete kissé nyersen fogalmazva az amerikai jegybank korábbi elnöke, Greenspan is: annyi dollárt nyomtatunk, amennyit akarunk. És valljuk be, ebben megint csak van némi tapasztalat az elmúlt évszázadokból, sőt visszamehetünk akár az ókorig is…

A mintegy öt, de akár tíz százalékos pénzromlás sem okozna ugyanis akkora összeomlást, mintha látványosan összezuhanna az eurózóna, és a kérdés nem az infláció mértéke volna, hanem az, hogyan lehet házat, részvényt és bankbetétet menteni. Az elmúlt száz évben több európai ország kétszer élte át ezt a katasztrófát, és például Németország nem szeretne ismét hasonlót tapasztalni, bár alighanem őket fenyegeti a legkevésbé ez a veszély.

Marad tehát az infláció, a jó öreg bankóprés, vagy annak virtuális változata, ahol csak a klaviatúrán kell nyomkodni a tizedesvesszőt vagy a nullát… Ez lehet az az optimista verzió, amire Brüsszeltől Washingtonig készülnek, de nem beszélnek róla, és valószínűleg Budapesten is van már hasonló változat.